Galambok Magyarországon

 

Szakírók, szakértők szerint a magyarság török közvetítéssel ismerkedett meg a galambokkal, a galambászattal.

Az alapállományt e vélekedés szerint a keleti galambfajták adták. Később jelentős volt az osztrák-német fajták behozatala, valamint a hazánkba betelepülő emberek is magukkal hozták kedves galambjaikat.

A sokféle tenyészalapanyagból a magyar nép állatszeretete, ösztönös tudása számos ma is létező, sokszor egyedi galambfajtát hozott létre.

 

 

„A galambokat legtöbb helyen a padlás elrekesztett végében vagy különböző kosarakban, dúcokban tartják. Például a Csallóközben a galambok számára varsa alakú kosarakat függesztettek fel az eresz alá. Szegeden a padlástetőn hagyományosan lecsapható cserény (tégla alakú ketrec vesszőfonadékból), újabban pedig drótsodronyból készült kuppantyú szolgál a galambok befogására. Hosszúcserénymadzag segítségével az udvaron állva is felnyitható vagy lecsapható.

 

Sok vidéken lehet látni oszlopokra, esetenként csak egyetlen oszlopra épített, „emeletes” galambdúcot a tanya vagy a falusi ház udvarán. A galambdúcot a macskától óvni kell. Tüskés kökénygallyakat szoktak az oszlopra kötni vagy bádoggal vonták be egy darabon, hogy a macska fel ne kúszhasson a galambokhoz.

Szegeden, Tiszaigaron és az Alföld számos pontján a galambház, galambpallás tágas hely, amit negyedévenként kitakarítanak, meszelnek, homokoznak, s ahol tojó- és keltetőfészeknek szolgáló ládákat, kosarakat függesztenek fel a tetőzetre (Bálint S. 1956: 40–41; Katona I. 1971: 55; Bálint S. 1976: 389).

A székelyek néha nagykapuk galambbúgjában tartják a galambot, amit nem annyira hasznáért, mint inkább a ház díszéül tartanak. A galambbúgos nagykapu egész Erdélyben elterjedt az újkor elején. Első említéseit az 1630-as évekből ismerjük. 

A 18. századi Erdélyben már egészen elterjedt a „lábfán”, oszlopon elhelyezett galambbúg, galambdúc is (Szabó T. A. 1977: 306–328). Galambbúgos szérűskapukat használtak itt-ott a Kisalföldön (például Hölvény, Béla).

 

Betegeknek, gyermekágyas asszonyoknak sok vidéken galamblevest szoktak adni. Leveshez galambfiókot vágnak, amelyik még sohasem repült ki a fészekből. A galambfiak még zsírosak, gyenge húsúak (Paládi-Kovács A. 1999b: 313)”

(Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár, Magyar néprajz, 3. kötet)

 

„A galambok tenyésztése, nevelése és idomítása.

Galambok tartása a gazdasági udvarban a 20. sz.-ban."

 

A magyar nyelvterület nagy részén szokás volt, tömegben azonban elsősorban a D-Tiszántúlon leginkább tanyákon tartottak galambot. Az itteni parasztudvarok jellegzetes építménye a galambdúc.

A galambászat a szegedi parasztemberek egyik legszenvedélyesebb, sportszerű szórakozása. A galambászat kitenyésztett helyi fajtája az igénytelen megjelenésű, búbos fejű purszli (talán a német Purzel szóból), szakirodalmi nyelvén szegedi keringőgalamb. (Igen magasra fölrepül, 8–9 óra hosszat is fönnmarad a levegőben.) Egy-egy galambásznak 10–100 pár purszlija is van, gondosan neveli őket, tulajdonjegy nélkül is megismeri a magáét; gyönyörködik röpülésükben, keringésükben, játékos bukfencezésükben.. lvén szegedi keringő. (Igen magasra fölrepül, 8–9 óra hosszat is fönnmarad a levegőben.) Egy-egy galambásznak 10–100 pár purszlija is van, gondosan neveli őket, tulajdonjegy nélkül is megismeri a magáét; gyönyörködik röpülésükben, keringésükben, játékos bukfencezésükben. A levegőben kóválygó, falkájától elszakadt idegen kódorgó, őgyelgő galambot zsákmányul ejtik. Ennek több aprólékos módja van: lépezés, tőrözés, cserényezés, aláhajtás.

A galambász a maga felhajtott galambjaival belevet másnak a levegőben közeledő falkájába. Ilyenkor a két galambsereg összeforog, vagyis elkeveredik egymással. Bizonytalan, hogy melyik falka kerekedik fölül, és ragadja magával a másikat, ill. abból egy-két galambot. (...)

 A halott galambász temetésére kedvenc galambjait zsákban kihozzák, és a koporsó sírba eresztése közben szabadon eresztik.

 Irod. Bálint Sándor: A szegedi galambászat (Néprajzi Közl., 1956).”

 

(Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár, Magyar Néprajzi Lexikon)

 

 

Néhány érdekesség a magyar galambfajták elnevezéseihez:

-Országszerte nagyon kedveltek a keringő- bukó- és pergőgalambok (röpgalambok), sok fajtájuk alakult ki.  A tenyésztői büszkeség és a józan gondolkodás megkövetelte, hogy a fajtanév egyedien jellemző legyen, sok esetben utal a fajta létrejöttének helyére és mintegy „körülírja” a galambok küllemét, röpstílusát.

Például:

Budapesti (a fajta kialakulásának helye Magyarországon) magasröptű (jellemző röpmagasság megadása) csapos (galambrajzolat) keringő (röpstílus) galamb.

Magyar (saját fajtánk, országszerte tenyésztik) szarka ( galambrajzolat ) keringő (röpstílus) galamb.

 

-A többi magyar galambfajta elnevezése is sok esetben hasonlóképpen érthető, leíró formában történik.

Például:

Ceglédi (a fajta kialakulásának helye Magyarországon) rövidcsőrű (fajtajellemző, a hivatalos fajtacsoportot is jelöli) szívhátú (jellegzetes galambrajzolat) galamb.

Magyar (saját fajtánk, országszerte tenyésztik) óriás (testnagyság) begyes (fajtajellemző, fajtacsoport-jellemző) galamb.

 

Akár egy titkosírás, megfejtése nem könnyű feladat, de érdekes és izgalmas. Szakkönyvek vagy egy tapasztalt galambász segítsége azonban ajánlott!

 

A magyar galambfajták nemzeti kincseink!

Magyar galambfajták listája

Alföldi bugagalamb
Alföldi dudoros postagalamb  
Alföldi-Kőrösi keringőgalamb
Alföldi parasztgatyás galamb
Bácskai hosszúcsőrű keringőgalamb
Bajai keringőgalamb
Budapesti magasröptű csapos keringőgalamb
Budapesti bíbic keringőgalamb
Budapesti gólyás keringőgalmb
Budapesti magasröptű keringőgalamb
Budapesti rövidcsőrű keringőgalamb
Budapesti tollaslábú gólyás keringőgalamb
Budapesti tükrös keringőgalmb
Ceglédi rövidcsőrű szívhátú galamb
Ceglédi tollaslábú keringőgalamb
Csepeli magasröptű hófehér keringőgalamb
Debreceni pergőgalamb
Dél-bácskai keringőgalamb
Dunakeszi (babos) keringőgalamb
Egri kék keringőgalamb
Erdélyi bukógalamb
Erdélyi duplakontyos bukógalamb
Hódmezővásárhelyi ernyősszemű keringőgalamb
Kaposvári magasszálló keringőgalamb
Kakasdi székely begyes galamb (gusás)  
Kakucsi szarka keringőgalamb
Kecskeméti keringőgalamb
Kaposvári tigristarka keringőgalamb
Kiskunfélegyházi keringőgalamb
Kiskunfélegyházi simafejű keringőgalamb
Komáromi bukógalamb
Magasröptű magyar deres galamb
Magasröptű pesti kék keringőgalamb
Magyar autosex tyúkgalamb
Magyar csirkegalamb
Magyar díszderes galamb
Magyar díszpostagalamb
Magyar fodrosgalamb
Magyar óriás begyes
Magyar óriás galamb
Magyar pávagalamb
Magyar pergőgalamb
Magyar szarka keringőgalamb
Magyar tyúktarka galamb
Miskolci fésűs keringőgalamb
Pesti gólyás keringőgalamb
Szegedi magasszálló keringőgalamb
Szolnoki bagdetta galamb
Szolnoki keringőgalamb 
Szováti kék galamb
(forrás: Wikipédia)

 

 

A Sport-galambászatról

 

A sport-galambászatban  megkülönböztetünk:

Postagalambászatot és

Röpgalambászatot.

 

A kettő közötti alapvető eltérés,hogy a postagalambokat különböző távolságra (80 – 1000 Km) elviszik, majd szabadon engedve a feleresztési helyről való mielőbbi  hazatérés a verseny célja. ('távröptetés"-adm.)

A postagalamb-sport a galambok nagyfokú pár-fészek-fióka szeretetén alapszik.

 

 A versenyzés két jelentős módozata:

 

a./ Hagyományos; mikor a párok végig együtt vannak és a versenyzőket ösztöneik kihasználásával a leg-kedvezőbb „fészekállapotban” küldik versenyre (fészekre hajtás,pattogó tojás,stb). Természetesen emellett döntő fontosságú a versenyzők optimális egészségi- fizikai-erőnléti állapotának biztositása. Ennek megléte a többi „módszer” esetében is elengedhetetlen.

 

b./”Özvegység”; ennél a módszernél a párok nem élnek állandóan együtt, csupán a versenyre küldést megelőzően 1-3 napig találkozhatnak. A „felhevült” himek (ritkábban tojók) minden erejükkel igyekeznek vissza párjukhoz. Ezek a párok nem kotlanak és nem nevelnek fiatalokat, így az erőnlét biztositása mellett "ütemezhetően” küldhetők versenyre. Ennek a módszernek hátránya,hogy a felhevült versenyzők gyakran „túlrepülnek” igy nagyobb az elvesztés esélye.

 

A hazaérkezés időpontját a klasszikus módszer szerint mechanikus „stoppoló” órával rögzitik, újabban igen elterjedt a jóval költségesebb, de gyorsabb és pontosabb, elektromos érzékelővel üzemelő órák használata.       

 

 

A röpgalambok esetében az - általában - 24 db.-os „falka”-a versenyző padlásából- egyszerre való feleresztése-majd (lehetőleg ugyanott) egyszerre való megülése között eltelt idő hossza határozza meg a rangsort.

Az elért hosszidőn kívül az I/A és I/ B osztályba sorolt, ”tűnőszállásra kötelezett” fajtáknál a repülés közben elért röpmagasságban és tűnő magasságban (amikor szabad szemmel már nem látható magasságban repülnek) eltöltött idő is pontozásra kerül.

A bukó és pergő fajtáknál a hosszidőn kívül a szállás közben bemutatott akrobatikus elemeket (forgás, bukdácsolás, pergés) is értékelik - pontozzák - a versenybírálók.                                                                                                                       Lényeges szempont, hogy a röpfalkát a kieresztés időpontjától a megülés időpontjáig (kivéve a tűnőszállásban eltöltött idő) a birálóknak látniuk kell, elhúzás esetén erre az időre bünetőpont jár.

A röpversenyeken a birálók „Röpverseny szabályzatban” meghatározott feltételek szerint birálják el a szálló galambfalka teljesitményét.

 

A cikket írta: Herédi Géza, a Rákosmenti Kisállattenyésztő Egyesület Díszgalamb szakosztályának vezetője.